2024. december 3. kedd
Szolgáltatások
Társadalmi és gazdasági igények kielégítésére osztályunk az alapfeladatok ellátásán túl különböző cél-szolgáltatásokat is nyújt, szerződéses tevékenység keretében előrejelzéseket készít média, ipari, közlekedési, sport- és szabadidős, mezőgazdasági és egyéb területen működő felhasználók számára.
Közel 200 partner kap rendszeresen adatokat, illetve prognózist tőlünk, és 2009-ben több mint 80 ügyfél kért alkalmi előrejelzést, főleg rendezvények szervezésekor. Tucatnyinál több televízióval és rádióval van szerződésünk.
Az ún. médiás meteorológus feladata a főszinoptikusok által elkészített prognózisból származó automatikus szövegpanelek átnézése, szükség szerint javítása, illetve önálló szövegek megfogalmazása (országos, regionális és Budapestre vonatkozó előrejelzések egy, valamint több napra előre, az aktuális időjárási helyzet általános leírása, stb.). Ezenkívül tájékoztatást ad a megrendelőknek az UVB-sugárzás erősségéről, a fronthatásról, a pollen-koncentráció alakulásáról, továbbá orvos- és közlekedés-meteorológiai prognózist is készít. Az írott és elektronikus média segítségével megtervezhetjük pl. sport-, illetve szabadidős tevékenységünket, és az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-jelentései a munkaszervezésben is segíthetnek.
A főszinoptikusok által elkészített alapprognózisok alapján partnereink számára speciális prognózisok készülnek. Az ún. szerződéses szolgálatot ellátó szakember feladata ezen kívül az adatbázis (mintegy 120 magyar városra és kb. ugyanennyi külföldi nagyvárosra lebontott, több időjárási elemre vonatkozó előrejelzések) átnézése, esetleges javítása. Ezek az adatok a médiás szolgálatban lévő kolléga munkáját is segítik, egy részük pedig többek között bekerül újságokba, képújságba is. A nappali három szakember után éjszaka a kevesebb munka miatt egy meteorológus látja el a feladatokat, a rendelkezésre álló új információk alapján frissítve az addig érvényben lévő előrejelzést.
Média
  • Televíziók
    Több televízió csatorna is megrendelőnk, amelyeknek szöveges prognózisok és piktogramos, térképes előrejelzéseket egyaránt küldünk. A kezdetek óta az időjárás-jelentés arculata és tartalma többször is megváltozott, képi megjelenítése színvonalasabb, látványosabb lett. Első ízben mutattunk be mozgásában előrejelzési modellek alapján készített légnyomás- és hőmérséklet-változási térképeket.
1. kép
Televíziós időjárás jelentés felvétele tévéstúdióban
  • Rádiók
    Ügyfeleink között egyaránt megtalálhatók közszolgálati és kereskedelmi, valamint budapesti és vidéki rádiók. Vannak élő adások, akár óránként frissített információkkal, de rendkívüli időjárási helyzetben bármikor bejelentkezhetünk. Ezen kívül MP3-as hangfájlok is rendelkezésre állnak. Egyes rádiók e-mailben vagy faxon is rendszeres tájékoztatást kapnak az aktuális adatokról, valamint a várható időjárásról.
2. kép
Az OMSZ "rádiós szobája"
  • Újságok
    Vannak országos, vidéki, sőt határon túli ügyfeleink is. Nyomdakészen kapják tőlünk a teljes prognózist szöveggel, képekkel, adatokkal együtt (1. ábra). Az újságírók számára bármikor rendelkezésre állunk külön kérés, illetve külön kérdések esetén.
1. ábra
Újságokban megjelenő prognózisok
  • Teletext
    Az MTV teletext részére elkészítjük a megjelenítésre kész video grafikát, naponta több alkalommal frissítjük az időjárási oldalakat (2. ábra). Kereskedelmi televíziók számára is szolgáltatunk teletexten megjelenő információkat.
2. ábra
Teletextes oldal
  • Internet
    Amellett, hogy az OMSZ folyamatosan frissíti saját honlapját, prognózisaink több más népszerű honlapon is megjelennek.
  • Élőszavas tájékoztatás
    Szolgálatunk telefonos diszpécser szolgálatot tart fenn, ahonnan az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak az aktuális időjárási helyzetről, előrejelzést kérhetnek Magyarországra és külföldre egyaránt, továbbá visszamenőleges adatokhoz, illetve klímaadatokhoz juthatnak.
3. kép
Telefonos diszpécserszolgálat
Energiaszektor
Az ország több pontján működő hőszolgáltató, villamos- és olajipari vállalatok számára speciális, részletes prognózisokat készítünk különböző időjárási elemekre. Ezeknek a vállalatoknak különösen fontos a középhőmérséklet előrejelzése tized fok pontossággal 1-2, vagy akár 10 napra előre, hiszen a sikeres előrejelzés számukra jelentős anyagi megtakarítást eredményez (3. ábra).
3. ábra
Középhőmérséklet előrejelzés Budapest térségére
Ipar, építőipar
Ezen megrendelőink számára különösen nagy jelentőséggel bír az átlagos szélsebesség, valamint a maximális széllökések erőssége akár különböző magassági szinteken is. Ezen kívül gyakran szolgáltatunk számukra előrejelzést a csapadék előfordulásáról, illetve mennyiségéről.
Közlekedés
Például vasúti társaságok, valamint Volán vállalatok részére készül csapadékra és szélre vonatkozó prognózis. Ezen kívül főként a téli időszakban a különösen veszélyes ónos eső, köd, jegesedés iránt is van érdeklődés (4. ábra).
4. ábra
Hatnapos előrejelzés
Mezőgazdaság
A növénytermesztés a nemzetgazdaság egyik leginkább időjárásfüggő területe. Az időjárás előrejelzése fontos szerepet játszhat munkaszervezési kérdésekben is. Az ezzel kapcsolatos igények kiszolgálása során az ún. alap-előrejelzéseket többek között olyan speciális elemekkel egészítjük ki, mint pl. a talajnedvesség vagy a levegő párologtató képessége (5. ábra). Az egyes gazdálkodó egységek mellett információkat szolgáltatunk mind az elektronikus-, mind az írott média számára is.
5. ábra
Időjárás-előrejelzés több meteorológiai elemre
Egyéb területek
Az eddigi felsorolásban nem szerepelt, mégis a fontos partnerek közé tartoznak a közterület-fenntartó vállalatok, amelyeket pl. a szokásos csapadék-előrejelzésen kívül a várható hóvastagságról is tájékoztatni kell (6. ábra) Néhány megrendelő számára információt szolgáltatunk többek között a napsütéses órák várható számáról, veszélyes mértékű zúzmara-képződésről, villámcsapásról is.
6. ábra
Közterület-fenntartó vállalatnak szóló speciális előrejelzés